Tudom, miert szeretem a nyarat.
Mert peldaul a kolozsvari Avram Iancu ter giccses szinekben jatszo szokokutja is fel tudja dobni az embert, ha egy fiatal par keringozik – csak ugy, egy fullasztoan meleg augusztusi delutanon – a hangszorokban szolo Vivaldi-ra. Az oregek meg ulnek a padon es kuncognak.
Es mert a bebetonozott Szent Mihaly ter is frissebbnek tunik, ha egy lanyka lenge nyari ruhacskaban ”bujj, bujj, zold ag” – azik az ivekbe szoko vizsugarak alatt, nem torodve azzal, hogy mindene csurom vizes. Igy is orranal fogva vezeti a 2 fiucskat, akik kovetik a jatekban.
Vagy mert a nagyapak ki mernek lepni a totyogo unokakkal, akik annyira elvannak a sok latnivaloval es az idegeneknek valo integetessel, hogy eszre sem veszik es maris egy szembejovo neni szoknyajanak a redoi kozott talaljak magukat.
Es persze ekkor van a szulinapom, s a szulinapja neki, neki, meg neki, es neki is… :-)
Arra gondoltam, hogy ezt a bejegyzést a gimis román tanárnőmnek dedikálom :)
Azt kell tudni róla, hogy olyan illatos és érzékeny nő volt, pont olyan törékeny, mint a neve: Floare Ardelean.
Volt neki egy kislánya, aki rákos volt és meghalt. Szerencsére volt egy fia is, aki most is él és családja van.
És doamna profesoară Floare Ardelean mondta, hogy a vágy milyen is: dulce-amar. Azóta is tudom, hogy dorul este un sentiment dulce-amar. Az az igazság, hogy féltem tőle, mint minden olyan tanártól, aki látott valamit bennem és ki is jelentette.
Ezért nem szeretek vele találkozni az utcán sem, mert olyan sokkal tartozom, s mert annyira nem érem fel.
Rögtön eszembe jutott, amikor ezt olvastam:
Spuneai c-am să te uit … În care viaţă ???
În care univers nu-mi voi mai aminti
Parfumul tău, şi ochii … a buzelor dulceaţă
Mă sfarămă şi-acuma în cioburi mii şi mii…
Şi iar mi-e dor de tine, o dată şi-nc-o dată,
De la pământ la Ceruri, la Soare şi-napoi…
Şi mă întreb atunci: cum ai crezut vreodată
Că am să uit de tine? Că am să uit de noi?
Ar fi ca şi cum lumea s-ar pierde în uitare,
Ca mai apoi pustiul să se aştearnă-n noi.
N-aş mai avea nici stele să mai aprind o zare,
Nu ar mai fi nici soare, doar lungi şi triste ploi
Căci viaţă mi-ai fost mie întâi, şi-apoi iubire.
Şi am trăit prin tine, şi-am învăţat să zbor,
Să pot cuprinde-n palme a lumii fericire,
Să fur din soare raze, să pot pluti prin nori.
Şi ţi-am furat surâsul, şi ţi-am furat privirea
Să pot păstra cu mine în timp fărâma de sublim
A serilor de ieri când am gustat trăirea,
Când eram fericiţi iubind ca doi copii.
Spuneai c-am să te uit … În care viaţă ???
În care univers nu-mi voi mai aminti
Parfumul tău, şi ochii … a buzelor dulceaţă
Mă sfarămă şi-acuma în cioburi mii şi mii…
Először magyarul akartam beírni, mert mégiscsak magyar lennék. De rettenetes szirupos lett a fordítás, úgyhogy maradtam az eredetinél. És a negyedik szakasz a kedvencem: az magyarul is olyan szép, hogy a tenyeredbe zárni egy egész világnyi boldogságot, és sugarakat lopni a napból. Nagyon tud tetszeni :)
Azt hiszem, letezik egy bizonyos emberi kapcsolatfajta,ami kb igy irhato le:
- Olyan regen beszelgettunk, jo lenne egyet osszeulni…
- Ja, remek otlet, a kovetkezo honap ugyis lezserebb nekem is, akkor osszehozhatjuk :)
- Aha, na, akkor meg beszelunk!
- Persze, majd hivj, vagy hivlak en ;)
Es a fenti ismetlodik. Sokszor. Aztan meglesz egy talalka, aztan honapokig, evekig semmi.
Aztan ujra meglesz a fenti es ismetlodik, sokszor, es vegul osszejon a beszelgetes, aztan ujra stand by.
Es ezzel a kapcsolattal nincs semmi gond. Mert mind a ket felnek igy a jo. Egyik sem neheztel a masikra, hiszen egyik sem vagyik tulsagosan a talalkara, de mindkettonek fontos a masik.
Ezt probalja valaki megmagyarazni….
Tegnap másodjára történt meg, hogy házipapucsban indultam dolgozni és (szerencsére) észbekaptam egy emelettel lennebb, mielőtt valamelyik szomszéd csúnyán nézett volna rám.
Szeretem azt hinni, hogy ez nem szkleróza vagy sietség jele, hanem azé a tényé, hogy otthonosan közlekedem az irodában is (… :)) … most jut eszembe, hogy ott általaban mezítláb tappogok el a kolegákig vagy a nyomtatóig)
Volt egy magas festett fekete, meg egy alacsony termeszetes szoke. Persze volt a fiu is, szemmel lathatolag a fekete tarsasagaban. A szokevel beszelgetett.
A szende szoke mosolyogva csevegett. A vad fekete felvette a napszemuveget es a szoketol elfordulva pofakat vagott a busz minden iranyaba.
A sorgyarnal meg meg voltam gyozodve, hogy zavarja a huzat es ezert grimaszol. A Big-nel mar biztos voltam benne, hogy a szoke zavarja es legszivesebben kifricskazna a buszablakon.
Mire jo a napszemuveg…! :) (no de ilyen feltunoen…)
Mostanában lépten-nyomon ezzel a felismeréssel találkozom.
Rettentő nehéz (ez mondjuk nem az én tapasztalatom…), de megéri, hogy mindketten egy lépéssel előbb legyetek.
Érdemes nem magadba zárni, hogy rettegsz az elköteleződéstől (előtte nem árt felismerni sem :P), vagy hogy annyira vágysz már egy társra, aki marad. És ilyennel nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom (előző megjegyzésemet visszavonom – nem biztos, hogy rá tudnám venni magam…), de tisztázza a dolgokat, ha bevallod: annyira lenyűgöz a másik személye, hogy nem felelsz magadért – inkább nem mászol bele olyan dologba, amihez “rövid a takaród”. Vagyis felismered a helyzetet és ismered magad annyira, hogy tudd, ezzel nem tudsz megbirkózni.
Talán a másik megköszöni az őszinteséged és emlékeztet rá: mindenki fél és ő sem kivétel, tehát nincs minden veszve :)
A tegnapi beszelgetes juttattott eszembe egy idezetet, amit az a kategoriaju ”baratnom” irt, akivel annyira hasonlitunk, hogy taszitjuk egymast, mint az azonos elojelu polusok.
Ebbe az idezetbe suritett gesztusba volt kivonva 6 ev ismeretseg lenyege. Tudtam, hogy mely es ertelmes lany, de meglepett, hogy eppen o talalta leginkabb fejen a szoget abban a hires vegzos albumban.
Banalis ugyanakkor, mert az a par szo egytol egyig jellemzi az emberi kapcsolatokat. Kiveve talan az anya-gyermek cimut, de csak mig az utobbinak ki nem nyilik a csipa a szemeben.
Egy nagyon egyszeru problema az elet mint alarcosbal. Megis megoldhatatlan. En maszkirozva vagyok, te maszkirozva vagy, es tudjuk, hogy ertelmetlen az egesz, mert nem teged vezetlek felre, hanem magamat, es nem engem vezetsz felre, hanem magadat. Olyan gumis izekkel aggattad a fuleidre az alarcot es neha eltavolodik az arcodtol, hogy levegohoz juss, aztan visszaugrik. Te nem latod a sajatodat. De vannak tukrok, amik tevesen lefestenek egy jeges, de meltosagteljes kiralynoi alkatot. Ez pedig kovetel dolgokat.
Pedig szeretsz hanyatt fekudni a szonyegen es labaiddal a nyakadban ulni egy unalmas kurzuson. Jol esik kezzel enni a szalmakrumplit es kisestelyiben mezitlab tancolni. Elvezed batoritani az artatlanul flortolo sracokat es fott tojast torsz a vonatfulke ajtajanak tamaszkodo alak hatsojan.
Ki nem allhatod, hogy van te, es van On, es van ti, meg van Onok, es biztos akarsz lenni abban, hogy a fiad olyan piszkosan jon haza a jatszasbol, hogy gyomlalni lehet.
Ez mit mond? Ez vakfolt a tukrokben?
Otthonról hazafelé tartottunk és mosolyogni kezdtem, mert ismét jelentkezett az a bizonyos érzés az autó és a zene hatására. Persze ott volt a háttérben rengeteg változás és a velük járó jóleső feszültség is, hogy most kicsit megszakad a rutin és bizonyíthat az ember.
És az Opel hirtelen leállt. Úgy értem, megállt. Beadta a kulcsot. Pedig az út harmadát sem sikerült letudnunk. És persze, az érzés eltűnt, de maradt nyoma: megjelent egy fiatalember, aki minden további nélkül leparkolt, várt velünk, kereste a vontató kötelet, elirányított a szerelőhöz, végignézte a szerelést és felhívott, amikor újra úton voltunk otthonról hazafelé :)
Azt hiszem itt A Titok működött, a Kata-féle ;))
Bár Salamon szerint nincs új a nap alatt, az enyém alatt mégis.
Van egy film: Anotimpurile sufletului. Nem fontos; tipikus amerikai-kereskedelmi, elcsépelt, stb.
De eszembe juttatta, hogy vannak olyan napok, amikor egymás után lepnek meg különböző hangulatok, vagy inkább érzések, ahogy befordulsz egy sarkon és megcsap a nyers zöldpaszuly szaga, aztán továbbmenve a blokkok közt fahéjas süti illatát érzed, majd később, a tó környékén az a nyári, eső utáni fűszag terjeng a levegőben és felpillantva írtóra nem illik a Iulius Mall a képbe.
Ilyenkor – valamiféle időutazáshoz tudnám hasonlítani, de szekundumok alatt – hirtelen mama nyárikonyhájában találod magad, ahol voltál olyan zöldfülű, hogy hideg vízben mostad meg a fuszulykát; aztán otthon, a blokklakásban, késő este habzsolod a lerből épp kivett cookie-kat (angolul finomabban hangzik :P); és nem maradhat ki a séta azon a jól ismert, izgalmas és szerelmes, erdő és nádas melletti dombon, ahol valaki a kezedet fogta, te pedig csodálkozva figyelted a játékot.
Ilyenkor telik meg csordultig a szíved :)
Lássuk, össze tudok-e szedni annyit, mint te :P
- újraolvasni az exeiddel folytatott messenger beszélgetéseket
- hallgatni egy számot és közben figyelni a tested apró reakcióira (különösen a szívére)
- valakivel filmet nézni és idegesítően, folyamatosan kommentálni az eseményeket
- mellette feküdni, és egyszerűen az arcát figyelni, simogatni
- kideríteni, milyen színű zokni volt anyudon, amikor elfolyt a magzatvíz, vagy hogyan dolgozta fel apud, hogy újból lánya született
- csendesen figyelni, ahogy egy kisgyermek ügyesen és hatalmas komolysággal ismételgeti a szavaidat, miközben babrál a kis kezeivel
- egy kutyus szemeibe nézve elgondolni, tényleg létezik-e igazi kötődés ember és állat között
- átengedni magad valamiféle nyájszellemnek, amikor az emberek közösen ünnepelnek és bizonyos gátak leomlanak,
…kezd nehezedni…,
9. igen, figyelni az embereket és megszerkeszteni az életrajzukat
10. autóban utazni, miközben szólnak a kedvenc dalaid, s bár tudod, hogy nem tart örökké, teljesen elengedni magad
…azért még lenne.
Friss kritikák